A 30-as évek a Poiret-Chanel-féle merész újítások után némi visszalépést jelentettek. A szabásvonal visszatért a reform-ruha-korszak bizonytalanságaihoz, buktatóihoz. A derékvonal visszaállt eredeti helyére, viszont fűzőt továbbra sem használtak. A mérsékelten szűk derekat harangszoknya és lengő ruhaujj egészítette ki. A lágy anyagok megmaradtak,viszont sokkal díszesebben mint előtte. Vagy a derekában, vagy a vállán, mellrészén volt valami betoldás, esetleg díszzseb, díszgomb vagy díszgallér, teljesen funkciótlanul.
A divatvilág látványos újításaként talpas nadrágok és tömör talpú cipők jelentek meg közel egyazon időben a
piacon. Hangsúlyossá váltak a vállak - először csak díszekkel, később vállszélességű gallérokkal, fodrokkal -, melyeket keskeny derékkal kombináltak, így a női alak egy lefelé fordított háromszöghöz vált hasonlatossá.
1936-ban Salvatore Ferragamo piacra dobta a tömör talpú, magas sarkú cipőt, amik a következő évtizedig
divatos, elegáns viseletek maradtak. A II. világháború alatt gyakran parafából, vagy sima fából készítették
ezeket a cipőket, bőr nélkül, sőt, az újonnan feltalált plexiüveget is felhasználták a sarkakhoz.
A 30-as évek lágy, nőies, de kissé bizonytalan divatvonala úgy 1938-39 táján egy egészen más stílus felé
fordult. A női divat hirtelen férfiassá kezdett válni: merevebb anyagokból karcsúsított, széles és magas
válltöméssel ellátott kabátruhákat illetve kosztümöket kezdtek készíteni. Elterjedt: a karcsú derék, szűk- vagy harang szoknya, széles bőröv, hatalmas, magasra tömött váll, ám, a nők újra megnövesztették a hajukat, melyet dauerroltattak, és kiengedve hordtak.
"A széles vállak és a keskeny csípő hangsúlyosabbak, mint valaha és biztosan megjósolható, hogy ez a stílus még nem érte el a csúcspontját, mivel a sziluett még tovább fejlődik. Minden a vállat hangsúlyozza: a kabátok, a ruhák és a blúzok. A válltömések, lapok és zsinórok szórakoztató találékonysággal használhatók. A délutáni ruhák gazdagon redőzött, selymes szaténból készülnek, a széles gallér túlfut a vállakon” - írta a Die Dame női magazin 1930-ban.
Az úrinők ruhatárából nem hiányozhatott az angol kosztüm mellett egy franciás szabású ruha is. Ez könnyű anyagból készült, általában csak egy szezonra használták. Ennek elkészítését egy ügyesebb háziasszony is megpróbálhatta.
A kabát egy egyenes szabású, általában fekete szövetkabát volt, melyre télen szőrmegallért erősítettek.
A negyedik alap-darab a "kis fekete" selyemruha, mely esetleg otthon is elkészíthető, kiegészítőkkel változatossá tehető volt, és akár évekig is elhordható.
Ezeken kívül minden nőnek szüksége volt néhány blúzra, szoknyára, könnyen mosható nyári ruhákra, valamint kiegészítőkre: kalap, cipő, táska, kesztyű, öv - lehetőleg olyan színben, ami összeillik egyrészt a többi kiegészítővel, másrészt a ruhatár többi részével.
Ha valaki villásreggelire vagy ebédre volt hivatalos, fekete vagy sötét szövetruhában illett megjelenni, kötelezően kalappal. Nagyon meleg nyáron is kötelező volt a ruha, kis kabátkával.
A délutáni alkalmakra a kis, franciás selyemruha illett, délutáni kalappal. Ha valaki bőrcipőt- és táskát vett
volna fel a selyemruhához, az bizonyította volna, hogy nem volt gyerekszobája. Ha valaki garden-partyra volt
hivatalos, kerülni illett a feketét, inkább könnyű, virágmintás ruhát illett felvenni. Az igazi felhajtást a
délutáni alkalmakkor egyedül a lóversenypálya lelátójára kellett, ott is csak évente egyszer, a Királydíjon engedélyezték. Itt mindent be lehetett vetni.
Ha valaki estélyre volt hivatalos, először is megnézte, hogy a meghívón frakkban vagy szmokingban kérik-e a
megjelenést. Ez nemcsak az uraknak volt segítség: a nők is kiolvashatták ebből, hogy megjelenésük a "kis
feketében" vagy nagy estélyiben kívánatos. Színházba, operába is illett kiöltözni: színházba elég volt a kisestélyi, operába nagyestélyi. Ha bálba mentek, egyértelműen nagyestélyi kellett hozzá, amely csupaszon hagyja a vállat hogy az ékszerek érvényesülhessenek. Az esti alkalmakra is selyemcipőt és selyemtáskát írt elő az illem.
A korszak férfidivatja nem hozott nagy újdonságokat. Az ünnepi alkalmakkor most is szokás volt a frakk vagy a szmoking viselete, egészen magas rangú személyek, egészen fontos alkalmakkor a díszmagyart is viselték, a hétköznapokon azonban egyeduralkodó lett a szürke, barna vagy sötétkék jacket, vagyis a zakó, amely máig nem változott. Ugyanez a helyzet a nyakkendővel, illetve a mellénnyel is - bár ez utóbbi ruhadarab jelentősége időnként elhalványul.
Mindkét nem öltözködésének legfontosabb jelensége, hogy az egységes fazon, és a viszonylag olcsó előállítás következtében az öltözködés társadalmi rangjelző-funkciója lényegében megszűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése